Pontosabban fogalmazva nem a legújabb, hanem inkább egy egyre erősödő járvány igen magas százalékban terjed a világ lakossága között...ez pedig az elhízás.

 

Nem egy könnyű téma, de ha homokba dugjuk a fejünket, akkor semmi sem fog változni. A témáról és a Maastrichtban tartott elhízás téma köré szervezett konferenciáról kérdezett a Figyelő magazintól Lengyel Gabriella. A sorok remélem, hogy minél több halló fület találnak majd, hiszen valóban igen nagy a baj.

 

A WHO közleménye szerint az európai felnőttek 59%-a és minden harmadik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. A fiúknak 29%-a, a lányoknak pedig 27%-a. Megdöbbentő, és sokkoló adatok ezek.

 

A legfontosabb felismerni azt, hogy például hiába „osztjuk az észt” Budapestről, a fővárosból, ahol egyre több egészségtudatos étterem vagy bolti kínálat van, teljesen más lesz a megélése az egészséges életmódról egy nógrádi kis faluban élő családanyának, aki örül, hogy ismét volt ereje főzni egy nehéz nap után a gyerekeknek és a férjének.

 

Az a legfontosabb, hogy a tudást juttassuk el a lehető legtöbb emberhez, melyben állami szinten kell gondolkodni, mert a mikro kezdeményezések sajnos társadalmi szinten nem elegek, bármennyien is küzdünk ezért. Többek között óvodákban, iskolákban, orvosi rendelőkben kell még több információhoz juttatni az embereket, hogy még a probléma kialakulása előtt, tudatosan tudjanak lépni.

 

Erőfeszítéseket kell tenni az elhízás elleni küzdelemben, amiben mindenki felelősséget kell, hogy kapjon: társadalmi szinten, szakmai szinteken, és ami az egyik legfontosabb, az egyéni akarat szintjén.





Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.