“A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.”
Talán közöttetek is akad olyan, aki nemcsak szakorvoshoz, hanem jól bevált gyógyszerészhez ragaszkodik. Megvan a megszokott patika, amit látogatsz, és az ismerős gyógyszerész, akinek adsz a véleményére. A gyógyszerészek nagyon fontos “láncszemei” az egészségügyi ellátásnak, hiszen ők azok, akik még befolyásolni tudják a pácienst a döntésükben. Szerintem rendkívül fontos, hogy egy jó szakember olyan témákban is tájékozott és friss tudással rendelkezzen, mint például a táplálkozástudomány. Sok beteg a gyógyszertárba nem a konkrét recept igényével, hanem egy problémával érkezik, amiben egy hozzáértő patikus bizony tanácsot tud adni, akár megfelelő szakemberhez irányítani a pácienst. Szakember alatt pedig nemcsak orvost, hanem dietetikust is értek. Emiatt is külön öröm számomra, hogy olyan “körökben” is tarthatok előadást többek között táplálékérzékenységekről, allergiákról, ahol lelkes és érdeklődő gyógyszerészek találkoznak. A múlt héten a Hungaropharma szervezésében indított rendezvényeken Budapesten és Győrben beszélgettünk a fenti témákról, és nagyon inspiráló volt látni számomra, hogy óriási az érdeklődés ezek iránt. Szóba kerültek még a különböző fogyókúrák, funkcionális élelmiszerek valamit a bélflóra egészségének megóvása. Szuper beszélgetések zajlottak, köszönöm a szervezést, a meghívást és az élményeket!Talán merész gondolat, de egy ideális világban akár egy dietetikus is részese lehetne a gyógyszertári szolgáltatásoknak, ingyenes konzultációkkal a patikában.
 
 
 
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.