Blog

„Mindent meg kell enni, ami a tányéron van! / Á, szinte semmit sem ettél, kislányom. Legalább a húst edd meg. / Mi az, hogy nem vagy éhes?! Azonnal ülj le vacsorázni! / Ha megeszed a zöldséget is, kapsz utána csokit.” Ismerős? Nálatok mentek / mennek ezek az alkudozások, parancsok? Rengeteg szülő tukmálja az ételt, erőlteti az evést, mintha holnap már nem lenne mit enni. Jó, ha tudod, hogy ezzel felülírod a gyermek természetes ösztöneit, ez pedig egyenes út az evészavarok és az elhízás felé. Pedig a gyermekek úgy születnek, hogy fel tudják ismerni, mikor éhesek és mikor vannak tele. Ha a csecsemő éhes, sír majd szopik, ha jóllakott, abbahagyja. Tudom, tudom, könnyű belecsúszni az evés erőltetésébe, amikor egészen kicsi korban igen gyakran nézik, mérik, hogyan fejlődik. A szülők meg akarnak felelni a mennyiségi előírásoknak, a gyermek jelzéseivel pedig nem foglalkoznak. Különösen igaz ez a hozzátápláláskor, ott kezdődik minden, aztán szépen észrevétlenül folytatódik. Ha elfordítja a fejét, te mégis tukmálod, erőlteted, akkor a gyermek nem tanulja meg az éhség és jóllakottság belső jelzéseit. Van szülő, aki jutalmat ad, ha a gyerkőc szépen megeszi az ételt. Például édességet. Mások büntetnek vagy zsarolnak. Vagy csak kijelentik, az a szabály, hogy mindent meg kell enni, ami a tányéron van. A túletetésnek köszönhetően pedig egy idő után megindulnak a plusz kilók és a gyermek túlsúlyos lesz. Ki merem tehát mondani: szükségtelen arra buzdítani a kicsiket, hogy az utolsó morzsáig mindent meg kell enni, inkább kevesebbet adja neki és tanuljon meg még kérni.