Saját kárunkon tanulunk. Boris Johnson brit miniszterelnököt is napokig kórházban kezelték a koronavírus okozta tünetek miatt. Az 55 éves kormányfő három éjszakát töltött az intenzív osztályon, légzését oxigénnel segítették. Saját bevallása szerint kezelésének ideje alatt volt két nap, amikor „bármerre eldőlhetett volna a dolog”. Hozzátette: semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a kórház orvosai és ápolói az életét mentették meg. Na de miért is foglalkozik ezzel a kérdéssel egy dietetikus? Erről már nem szóltak a hazai hírek (legalábbis én nem láttam nyomát), de a nemzetközi sajtóban azt olvastam, hogy Boris Johnson meggyőződése, hogy jelentős túlsúlya miatt nem tudta egyedül leküzdeni a betegséget. Sőt végre belátja, hogy orvosi értelemben elhízott volt, amikor kórházba került. (Némi súlyfelesleggel számítunk túlsúlyosnak, majd egy bizonyos szint fölött már elhízottnak, tehát az utóbbi a durvább.) Hát valóban, a kutatások szerint az elhízott emberek kétszer nagyobb eséllyel szorulnak intenzív ellátásra koronavírus-okozta fertőzés esetén. Arról ugyan nem szólnak a hírek, hogy a brit miniszterelnöknek milyen tervei vannak az életmódváltásra, de azt máris bejelentette, hogy az országnak segítségre van szüksége. Ugyanis minden harmadik brit felnőtt túlsúlyos, ezzel pedig sürgősen kezdeni kellene valamit. Első tervei között szerepel, hogy minél több állampolgárt próbál majd rávenni a rendszeres biciklizésre. Nos, mivel az elhízási statisztikák itthon is nagyon szomorúak, kíváncsian várom, milyen népegészségügyi programmal rukkolnak elő a britek. Hátha tanulhatunk tőlük. Addig is pattanjatok bringára!

Kép: Boris Johnson facebook oldala

 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.