Augusztus 12-én volt a Fiatalok Nemzetközi Napja (International Youth Day). Idén a világnap központi témája volt az oktatás minősége. Erről pedig az jutott eszembe, milyen jó volna, ha a fiatalok tényleg képben lennének arról, hogyan maradhatnak egészségesek, fittek, csinosak. Ezt nem elég otthon megtanulni, a suliban is ezt kellene! A táplálkozással, életmóddal kapcsolatos praktikus ismereteket már kisiskolás kortól tanulhatnák és gyakorolhatnák nap mint nap. Olyan magától értetődő része lenne a tanrendnek, mint a matek vagy a történelem. Ha megértenék a testük működését, megismernék az ételek, italok világát, összetételüket, az életmóddal kapcsolatos alapokat, talán nem lenne ennyi elhízott vagy éppen túl sovány, testképzavaros fiatal. Soha többet nem követnének ostoba divatdiétákat, nem keresnének mindenféle zsírégető csodaszert, nem éheznének este 6 után, nem tennének semmi őrültséget azért, hogy megszabaduljanak a pluszkilóktól.
Lehet, hogy ez csak egy vágyálom, ami egyszer talán itthon is megvalósul. Addig járom a magam útját, a magam eszközeivel próbálok segíteni. Azt gondolom, a szülők sokszor tehetetlennek érzik magukat.
 
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.