Decemberben valahogy sok családnál megborul a korábban kialakított "édességrend" (feltéve, hogy volt).
A mikuláscsomagokból bőven jut csoki még legalább egy héten át minden napra, a karácsonyra vásárolt szaloncukrot ugye meg "kell" kóstolni előre is (lehetőleg minden nap), az ünnepre készülve próbasütéseket kell csinálni a tervezett sütikből, azokat pedig nyilván az egész család megkóstolja. A gyermek is. Aztán csodálkozunk, hogy már minden nap követeli az édességet?!
A gyerekek túlevéséért elsősorban a gyorséttermeket és a cukros üdítőket szokás hibáztatni, pedig az étkezési szokások kialakítása leginkább a szülők felelőssége. Sajnálom, ha rosszul hangzik, de Te vagy az, aki megengedi (vagy nem) , hogy minden nap és többet egyen vagy igyon ezekből a kelleténél. Nem lehet kizárólag az élelmiszeriparra mutogatni: a gyerekek szervezetébe kerülő cukor jelentős része a szülők által megcukrozott teából, süteményekből származik. Na és ehhez jön hozzá adventkor a sok csoki és egyéb finomság. Pedig nem kell minden nap édességet ennie, nincs rá szüksége. Decemberben sincs.
A gyerekkori elhízásért a plusz kilókra rendre szemet hunyó szülők is felelnek. A magyar gyerekek közel negyede, illetve ötöde túlsúlyos vagy elhízott!!! A 10 év alatti gyermeket nevelő magyar anyukák mégis sokkal jobban féltik gyerekeiket a csonttöréstől, a mandulaműtéttől, de még az influenzától is, mint az elhízástól.
 
 
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.