Olaszországot, az itteni ételeket, a napsütést, az emberek pozitív kisugárzását és életszeretetét nem lehet megunni. Nem tudom, hogy ezt vajon az egyedülálló citrom, a tenger közelsége, vagy a városok hangulata okozza: mindenesetre olyan energia töltetet kaptunk itt, ami még biztosan otthon is kitart!
A pizzák persze itt is fantasztikusak, (van olyan olasz hely, ahol nem jól csinálják?) a többi étel is változatos, színes, teli friss ízekkel, színekkel, zöldségekkel gyümölcsökkel
Látszik, hogy egy az ízlésünk a fiúkkal, nem volt nehéz négy fős tenger gyümölcsei tésztát választanunk mindannyiunknak. Az itteni tészta szinte mindenhol durumlisztből készül, picit tömörebb, keményebb fajta, kevesebb mennyiség is bőven elég belőle. Egyébként alapvetően is odafigyelnek az adagokra, mindenkinek pont annyi jutott, amivel jól is lakott.
A szállásunkon a kertben hatalmas citromfák nőnek, a szállásadónk természetesen meg is kínált bennünket. Az Amalfi citrom híres különleges ízéről, az egyik itt termő fajta eredetvédelem alatt is áll, tehát valóban kincset ér, ha valaki ilyenhez jut hozzá. A hűvösebb időben még nagyon óvják a fákat, betakarják a gyökerüknél. Egyszerűen nem tudtunk betelni a látványukkal és az illatukkal, azon is elgondolkodtam, hogy a ruháim itt maradnak, a bőröndöt pedig telepakolom citrommal.
A sütemények terén tarol a mascarpone és a gyümölcsök, jól esett a kávé mellé, amikor megálltunk egyet szusszanni. Kellett is az energia, a telefonjaink szerint volt olyan nap, amikor 120 emeletnyi magasságot lejártunk.
A környéket térkép nélkül jártuk be, mentünk amerre vitt a lábunk: a fiúk nagyon élvezték, hogy ennyire spontán telnek a napjaink, ráéreztek az olasz “majd lesz valahogy" életstílusra.
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.