Na persze a címet adó mondatomról tudományos kutatás nem készült, de mindig bebizonyosodik számomra, hogy az anyai ösztönre mindig érdemes hallgatni. 

 

Kisebb fiam elesett, beütötte az alkarját. Nem dagadt fel, nem lilult be, nem is fájlalta különösen a kezét. Picit néha panaszkodott rá, hogy fájdolgál neki. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért inkább felkerestük a baleseti osztályt, maximum hazaküldenek, és elkönyvelnek „para maminak”. Nem így lett, ugyanis kiderült, hogy ez bizony törés! Kapott egy csinos kis rögzítőt, néhány hét alatt szerencsére túl lettünk ezen az élményen.

 

A csontok egészsége és karbantartása sok esetben akkor jut eszünkbe, amikor az időskori csontritkulásról beszélnünk. Azonban a csontok esetében is nagyon fontos az időben elkezdett prevenció (már magzati korban is érdemes erre odafigyelnie a várandósoknak). Persze a dolog nem áll meg annyiban, hogy „igyál tejet, és erős lesz a csontod”, hiszen másféle élelmiszerekkel is biztosítani lehet a megelőzést. Pláne, ha valaki érzékeny a tejcukorra vagy tejfehérje-allergiás, akkor bizony más alternatívák után kell néznie.

 

Nézzük meg, hogy mikre érdemes odafigyelned az étrendedben a csontjaid egészségéért:

  • a kalciumról tudjuk, hogy a csontozat és a fogazat egyik alap támogatója, de a kalcium megfelelő felszívódásához a D-vitamin is szükséges.
  • a kalcium felszívódását nagyban segíti még a C-, B12-, a K-vitamin, de a cink, vagy a magnézium is jó barátja.
  • a laktózérzékenyeknek nem kell attól tartaniuk, hogy a laktózmentes termékekben kevesebb a kalcium.

 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.