Tükröm tükröm, mondd meg nékem, vajon létezik a világon fiatalító étrend? Nemrég a Primer Prevenciós Fórumon adtam elő, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy a szakma jelentős képviselői mellett én is tarthattam egy előadást. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony elismerő szavakat fűzött a prezentációmhoz, ami nagyon jól esett és örülök, hogy az előadás üzenete elnyerte a hallgatóság figyelmét. A fiatalság utáni vágy az a téma, ami szerintem mindenkit érdekel. Na jó, talán még 20 éves korunkban nem annyira foglalkozunk azzal, hogy hogyan fogunk majd küzdeni az öregedéssel, de azért 30 éves korunk környékén már biztosan eszünkbe jut, amikor felfedezzük az első ráncokat a szemünk körül. Alapvetően azt látom, hogy teljes mértékben „fiatalságkultuszban” élünk. Nehezen fogadjuk el azt, hogy utolér minket az idő vas kereke, a 30 lesz az új 20, a 40 az új 30 és még sorolhatnám. Szerintem azt, hogy megöregszünk, a lehető legnagyobb megértéssel kell viselnünk. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk a folyamat lassításáért vagy szebbé tételéért. Antiaging helyett inkább a healthy aging fogalmával lenne érdemes mindenkinek megbarátkoznia. A healthy aging nem feltétlenül az öregedés jeleinek elrejtését, sokkal inkább a betegségek elkerülését célozza meg a bizonyítékokon alapuló orvoslás segítségével. Nem csupán az öregedés esztétikai korrekciójáról, vagyis például a ráncosodás megelőzéséről szól. Hanem arról, hogy a genetikailag megszabott lehetőségekből a megfelelő életmód (a lelki és testi egyensúly) segítségével a lehető legtöbbet tudjuk kihozni önmagunkból.Milyen ételek segíthetnek a fiatalság megőrzésében?
- zöldség-, gyümölcsfogyasztás (különösen bogyós gyümölcsök)
- többszörösen telítetlen zsírsavak, halfogyasztás
- zöld tea
- étcsokoládé
- az állati eredetűekkel szemben a növényi fehérjék (hüvelyesek, magvak, teljes kiőrlésű gabonák, szója)
- E-vitamin (növényi olajok, olajos magvak)
- C-vitamin
- szelén
Mit kerülj?
- transz-zsírsavak (részlegesen hidrogénezett növényi olajokat) tartalmazó élelmiszerek
- telített zsírok, ultrafeldolgozott ételek, nagy energiasűrűségű ételek
- túlzott alkohol
- túlzott só
- túlzott cukor
Csodaszer és varázs diéta sajnos nem létezik, azonban az étrended és az életmódod egyenes ágon vezet oda, hogy idős korodban mennyire fogsz aktív és minőségi életet élni betegségek, gyógyszerek és orvosi segítség nélkül.
 
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.