„Ma még nem léteznek azok a szakmák, amelyek 10 év múlva a legkeresettebbek lesznek, hiszen a mai legnépszerűbbek sem léteztek még 10 évvel ezelőtt.” – halljuk ezt egyre gyakrabban a digitalizáció robbanásszerű fejlődése kapcsán. Ugyanakkor van, amire/akire szerintem örökké szükség lesz – gondoljunk csak az orvosokra, ápolókra. A táplálkozástudomány terén egyre inkább a személyre szabott tanácsok felé megy el a szakma, így bizton állíthatom, hogy egyéni étrendeket összeállító dietetikusokra még jó sokáig biztosan szükség lesz.A héten a gyermekeim iskolájában – a
Baár-Madas Református Gimnázium és Általános iskola hivatalos oldala
– tartottam pályaorientációs előadást középiskolásoknak „Edd magad szépre és okosra” címmel online. Az előadásért kaptam ezt a szuper pulóvert, amelyet ezentúl én is büszkén viselek majd. Talán legjobban a gyerekeknek szeretek előadni, hiszen ők a jövő, bennük még nagy az igény és a potenciál a pozitív változásokra, az egészséges életmódra. (És persze különleges érzés volt úgy szerepelni, hogy a gyermekeim is ebbe a suliba járnak.) A poszt után hozzászólásban belinkelek egy iskolásoknak szóló videót az
Okos Doboz
oldaláról, amelynek címe: Edd magad okosra! Nézzétek meg mindenképpen! Itt pedig picit szemezgetek az előadásból – ezeket Te is nyugodtan felolvashatod a gyermekednek:
- Az eredményes tanuláshoz nagyon nem mindegy, milyen az étrended: mit, mennyit és mikor eszel?
- Fontos a rendszeresség, ne hagyj ki étkezéseket! Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora.
- A reggeli elképesztően fontos: ez ad energialöketet. Ha kimarad, romlik a problémamegoldó képesség, a rövidtávú memória és a figyelem. Tessék hát reggelizni! Legyen a tányéron szénhidrát (teljes kiőrlésű gabona, zöldség), mert az ebből származó glükózzal táplálkozik az agy. Fehérjét is fogyassz (valami felvágottat vagy tojást vagy tejterméket) és a folyadék se maradjon el reggelire.
- Vegyes és sokoldalú, változatos étrend biztosítja az agy számára fontos tápanyagokat. Tehát ne minden nap ugyanolyan szendvics legyen a tízórai!
- Nyomelemekre is szükség van ahhoz, hogy ne legyél mindig fáradt és jól fogjon az agyad. Többek között cinkre (forrásai: hús, máj, tojás), vasra (forrásai: húsok, máj) és jódra (forrásai: jódozott só, tengeri halak, tej, tejtermékek.)
- Ha úgy érzed, nehezen megy a tanulás, jó tudni, hogy ezt a szomjúság is okozhatja. Legyen nálad mindig víz, cukormentes tea vagy limonádé, az agyad is hálás lesz érte!
 
 
 
 
 

Kövessen Facebook-on

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.